Két örökmozgó mindennapjai

Már a 6. hónapban jártunk, Domka még mindig 5x, 6x ébred éjszaka. Nem is lett volna baj, ha felébred, de sírt, dobálta magát, néha alig lehetett megnyugtatni. Arra gondoltam ez nem egyszerű hiszti, és biztos ami biztos elvittem a Madarászba alváslaborba. Alapjában két dologból indulnak ki. Egyik a rossz szoktatás (általában itt meg is oldódott a probléma) a másik a tejallergia. Ez a két leggyakoribb dolog amitől egy baba ébredhet éjszaka. Mivel nálunk (akkor még) a rossz szoktatás kizárható volt, mivel nem ringatva, nem cicin, vagy babakocsiban aludt el, hanem az ágyában egyedül, így maradtak az egyéb tényezők. Az alapján amit elmeséltem, a doktornő tejallergiára gyanakodott,és emiatt fájhat a pocija. Megbeszéltük, hogy egy éjszakára bent maradunk alvásvizsgálaton. Dominiket beöltöztették földönkívülinek, mindenhonnan valami vezeték lógott szegénykémből. Volt ott EKG, pulzus, oxigén szint mérés, nézték, hogy bukik-e, mikor milyen fázisban alszik, és ki tudja még mi...

Természetesen semmi komolyat nem találtak. Legalább kizárhattuk a legrosszabat, hogy fáj valamije.

Átalakították az étrendjét, először megpróbálkoztunk egy tejmentes tápszerrel, de ezt nem volt hajlandó megenni. Nem adtam neki semmi puffasztó zöldséget, és nagyon figyeltem az étrendjére. A tejpépeket kiiktattuk, hogy minél kevesebb tejfehérjét egyen. Vacsorára bevezettük a Sinlac pépet, és csak ezután itta a tápszerét. Első pár éjszakán egész jól működött a dolog, de aztán újra egyre gyakrabban ébredt. Mikor már nem volt erőm átvánszorogni az éjszaka közepén, akkor mellém fektettem a hálószobába. Itt sokkal jobban aludt, és ha nyöszörgött is, csak odanyúltam a cumiért, és aludtunk tovább. Nem csak a kényelem szólt az együttalvás mellett, hanem azt vettem észre, hogy várom a hajnal 1-2 órát, hogy Domka ébredjen, és összebújhassunk. Sokszor addig aludni sem tudtam, nem egyszer az ágya mellé ültem, és vártam, hogy ébredjen. Amikor nyöszörgött, már vittem is át, és hihetetlen jó érzés volt, hozzábújva elaludni. Azt hiszem ha én így érzek, ő is hasonlóan lehet ezzel, és talán ezek a bújások, ölelések hiányoztak éjszakánként.

Szerintem ez egy alapvető szükséglet, hogy biztonságban,szeretetben érezzük magunkat éjszaka, csak a kényelem szól a kiságy mellett, aki persze csak így tudja kipihenni magát fektesse kiságyba a gyerekét. Én, mióta összebújva alszunk, kipihentebb vagyok, és nagyon várom az estéket, hogy Domkával aludhassunk.

A 6. hónapunkat ez a 3 játék határozta meg. Minden érdekes aminek kereke van, legyen az játék, vagy igazi. Vettünk is egy szuper trakit, a boci a sofőr, a platón ül a bari és malacka. Az utcán is megfigyeltünk minden járművet, a busz a sláger.

Labdázunk azóta is reggel, délben este. "Anya dobja, Domi kaja, itt a labda, hol a labda" Mindegy, hogy kislabda, nagylabda, vagy óriás fittball labda, guruljon és jó messzire lehessen dobni.

Ez a hónap sok újdonságot hozott. 05.25-én az én okos, és ügyes "nagyfiam" hajmeresztő trükköt mutatott be az egykori babahintájában.

/>

Sajna áprilisban szereztünk valahogy egy húgyuti fertőzést. Hirtelen felszökött a láza, és sehogy nem tudtam csillapítani.Mindent végignézett a doktornénink a füléttől a torkáig, de semmi gyulladára utaló jelet nem talált, akkor már gondoltuk, hogy  apisiben van valami és labor ezt igazolta is. Ez nálunk a mumus, mindig ettől óvtam a legjobban. Erre coli baci lett a vizeletben,de szerencsére egy antibiotikum kúra segített.

8040g, 70,5 cm

Fél éves lett az én Kincsem. Május volt, jött a jóidő, sokat sétáltunk, csavarogtunk, Domka egyre érdeklődöbb lett, sokat izgett-mozgott fejlődött szépen a mozgása, súlya.

Sokat játszott a játékaival elkezdett labdázni, és autók kerekét pörgetni.

Boldog volt, mert megtanult egyedül ülni, ez nagy segítsége volt a játékban. Felfigyelt az állatokra, a járművekre, főleg a buszok, és a "ninós autó" érdekelte. Meg is kapta az első ninózó tűzoltóautóját.

A sikítás még mindig sláger, és a sok duma. Kedves az idegenekkel, mindenkihez van pár szava, vagy egy huncut mosoly. Imád kukuccsolni, idegenekkel is kukuccsol a babakocsiból.

Uzsira bevezettük a gyümölcsöt, és megjelentek az étrendjében a glutén tartalmú ételek.

Az alvással még mindig hadi lábon álltunk, délelőtt, és délben aludt egy-egy órát, de éjszaka még mindig gyakran ébred, még evett is éjfél körül tápszert.

Domika mozgásfejlődése nagyon le volt maradva, már közelítettünk a 6. hónaphoz, de még eszébe sem volt megfordulni. A kontrollon jóvá hagyták, hogy járjunk gyógytornára, így gondoltam a Dévény-torna megfelelő lesz, és heti egy alakalommal járni kezdtünk.

Domka az első perctől utálta. Sírt, teljesen kikészült, nem azért mert fájt neki, hanem mert megint idegenek macerálják. Hasznosnak bizonyult, mert az első alakalom után hasra perdült, majd ezt elég ügyesen továbbfejlesztette, és próbálta visszafelé is.

A tornát annyira utálta, hogy már beléptünk az ajtón, meglátta a gyógytornászt, és ordítani kezdett. Hazafelé is nyűgös, volt, és utána egy rémes éjszaka következett, sokszor felsírt, nyugtalan volt. Egyik kezelés után előfordult, hogy hányásig ordította magát, és miután a vacsora kijött, nem engedte, hogy fürdessem, feszítette magát, a vízbe is alig tudtam belerakni. Szörnyű volt látni, még soha nem láttam ilyen önkívületi állapotba.

Mikor már láttam, hogy saját magától is szépen fejlődik, úgy döntöttem nem viszem többet, inkább megpróbálukn egy olyan tornát, amihez neki is jobban van kedve.

Április 20. volt az a nap amit nagyon vártam, az első ultrahang vizsgálat, amikor kiderül, hogy sikeres volt-e  Dominik műtéte.

Szerencsére mindent rendben találtak, "a vesék normál nagyságúak, helyzetűek és szerkezetűek." "Mérs. üregrendszeri tágulat..." de ez még belefér. Folyt. köv. szeptemberben...ha itt is minden rendben lesz, akkor fellélegezhetek!

A Húsvétot nagyon vártam, először mehetett volna Domka locsolni.

Én, már pár nappal korábban éreztem, hogy rosszul vagyok, fájt mindenem, és felment  a lázam. Húsvétra iszonyú beteg lettem, minden porcikám fájt, Dominiket felemelni sem volt erőm.

Előtte egy nappal, már neki is hőemelkedése volt, rohantunk  az ügyeletre, mégis csak az első betegség, és a veséje miatt nagyon féltem a húgyuti fertőzéstől. Természetesen ilyenről nem volt, szó, tőlem kapott pár bacit. Elég erős antibiotikumot kaptam, még napokkal később is rosszul voltam, bármit csináltam nem segített. Dominik szerencsére hamar helyre jött, picit köhögött, és magasabb láza is csak egy éjszaka volt. A locsolás sajnos elmaradt, de azért a Húsvéti nyuszi minket is meglátogatott, és hozott ajándékot.

7810g, 68cm

Vállát nem tudja emelni, nem nyomja ki magát, gyógytornára jár, hátáról hasára fordul, Minden apró dolgot megfog, gombokat nyomkod, nevére figyel, örül az ismerősöknek

Akkoriban a naplójában így jellemeztem Domkát: Annnnnyira elevenke.  Rugdos mindent, sikítozik Tépi a hajam, csípi az arcom...húúúúú! A pelenkázót egyszer szétrúgja, és sikít, sikít, sikít. Komolyan beszerzek valami füldugót, ez már meghaladja a normál értéket. Imádja a hangját próbálgatni.

Dominik annyira élvezte a kóstólgatás, hogy azt gondolta, mostantól csak ilyen édes kanalas dolgokat eszünk. Sokszor a tápszert nem akarta megenni, csak ha kiskanállal adtam neki. Több került az előkére minta szájába, de így legalább elfogadta.Volt, hogy egész nap egy korty tápit sem volt hajlandó lenyelni, mikor délutánra már teljesen tanácstalan voltam felbontottam egy gyümölcspürét. Ekkor falt fel először egy teljes üveggel, azóta sem hagy soha  az alján egy kanálnyit sem.

Át kellett térnünk az ízesített banános tápszerre, de addigra már minden gyártó termékét végigkóstoltuk. Egy dobozig még ízlett neki ,de aztán kezdődött előről a válogatás.

5 hónaposan már este kapott tejpépet. Mondani sem kell, hogy ez óriási sláger lett.

Korainak találtam ezeket a nagy lakomákat, féltem a tejallergiától, és mindeféle emésztési problémáktól, de a kisfiamat semmi nem zavarta, csak tápszer helyett hozzam a kanalas hamit.

Egyik nap nagyon megijesztett, mert reggelre tele lett a teste apró piros pöttyökkel. Rohantunk vele a Heim Pálba  bőrgyógyászatra. Azt hittem ételallergia, de fogalma sem volt mit evett előző nap. Ételnaplót vezettem, de mikor felejtené el az ember lánya beírni, hogy mit evett a gyerek? Persze, hogy amikor baj van. Apró, piros, nem púpos pöttyöcskék voltak, a doktornő szerint a rota elleni védőoltás mellékhatása lehetett. Kaptunk Locoidot, de 2 nap múlva már nyoma sem volt apöttyöknek.

Értekeztem az interneten egy gasztroenterológus és egy dietetikus szakértővel mindkettőnek egybehangzóan az volt a véleménye, hogy nyugodtan egye ami már 4 hónapos kortól adható, csak fokozatosan, és figyeljem az allergiára utaló jeleket. Nálunk semmi ilyen nem volt.

Domika betöltötte a 4. hónapot, és úgy döntöttem megkóstoltatom vele a gyümölcsöket. Mivel elég rossz evő volt,könyörögni kellett neki, hogy a tápszert, és az anyatejet megegye, ezért megoszlottak a vélemények, hogy elkezdjük-e a hozzátáplálást.

Néha egy kis gyümölcslevet nyalogattunk, kóstolgattunk, majd megpróbáltuk egy üveges almapürét is. A védőnőnk azt mondta, hogy egy ilyen üveg kezdetben 3 napra elegendő a babáknak.

Az én kisfiam, mint aki már hónapok óta erre várt, habzsolta a pépet, ha engedem, lehet, hogy egy egész üveggel benyakal. Persze azért igyekeztem mértéktartó maradni, és fél üvegnél többet nem adtam neki. Így ment ez minden nap, majd 1-2 hét után a déli tápszert teljesen felváltotta a gyümölcspép. Amikor már a gyümölcsöt szívesen ette, tettem bele egy kis krumplit, és zöldség alapú pépekkel próbálkoztam. Kezdetben csak üveges ételt adtam neki, nehogy valami permetezett, génkezelt zöldségtől baja legyen,de körúton a Bio ABC-ben nagyon jó alapanyagokat találtam, így elkezdtem főzni is. Minden ételt szívesen evett.

Az ebédhez nagyon jól tudtam a napirendünket igazítani, mert a püré mindig délre esett, és ehhez igazodott az uzsonna, és a vacsora is.

7000g, 67 cm

Hangosan kacag, rengeteget játszik, minden érdekli. Első gyümölcspüréket kostolgatja. Állni akar, ha a lába  leér rögtön kiegyenesedik, és nagyon boldog.

Dominiken semmi nem látszik, hogy megviselte volna a nagy megpróbáltoatás, ugyanolyan kedves gagyarászós, mint korábban. Mi még nagyon óvatosan bánunk vele, fürödni is csak pár nap kihagyással szabad, de a sebre vigyázunk.

A mozgásfejlődése teljesen leállt a sok fekvéstől, de 3 hónap pihenés után, majd tornáztatjuk, és minden rendbejön....

7000g, 67cm

Túl a műtéten, a fejét újra tanulja tartani. Rengeteget beszél,(eee, gege, gigi) mosolyog, jár keze-lába. Tárgyakat sikerül megfogni, és játszani velük. Napirendje teljesen kiszámítható.

A műtét óta nem szopizik, tápszert kap.

2009. január 28-án túléltük a napot, amitől azóta rettegtem, hogy megtudtam Domkának a bal veséje nem működik megfelelően. Hétfőn feküdtünk be(jan. 26.) és 28-án szerdán műtötték. Az első két nap szurkálás, és kivizsgálások, szegény teljesen kiborult. Nagyon nehéz neki vénát találni, 7-8.-ra sikerült megszúrniuk, szegénykém meg üvöltött. Ezt játszottuk 2 hétig, mert amikor már nem tudták neki beadni az antibiotikumot, mindig újat kellett szúrni. Az utolsó napokban már feladták, és inkább izomba kapta a szurit. Reggel egyik láb, este másik. Ráadásul állítólag amit kapott nagyon csíp. Talán ezek voltak a legelviselhetetlenebb dolgok NEKI. 

Nekem meg a műtét napja. Hajnali 4-5-ig ehetett csak, utána 10-ig semmit nem kaphatott, azt hittem sírni fog, de olyan békésen tűrte, hogy már az volt szívszorító látvány, hogy ez a pici gyerek olyan volt mintha tudná, hogy mi előtt áll.

A műtét 2óra volt, ez idő alatt öregedtem 10 évet. Mikor kihozták a műtőből nagyon sírt, mert éhes volt, hófehér volt a bőre, és jéghideg. Na, ettől a látványtól még jobban kiborultam. Aztán becsövezték, 2 csöve volt, és innentől 10 napig nem vehettem fel.  Az elején még nem is én etettem, de aztán pár nap alatt belejöttem, és már végén én is pelenkáztam. Csak a csöveire kellet vigyázni. Sokat sírt, mert fel akart kelni, és fájt a hasa, mert a böfizés kivitelezhetetlen volt. 3 nap volt húzós, de szépen lassan belenyugodott, hogy feküdnie kell. A jókedvét végig megőrizte, és ez nekem is nagyon sokat segített.

Amikor kivették a csöveket, varratokat, az már nem fájt neki, nem is sírt, a sebe gyönyörű, szinte semmi nem látszik. A sok antibiotikumtól és a fekvéstől nagyon legyengült szegény, mikor felkelhetett, és a kezembe vettem, látszott, hogy azt sem tudja hol van, szédült, és nem tudta a fejét tartani. Olyan lett, mint egy kis újszülött. 

Egyébként tanulhatunk ezektől a kis emberektől, mert annyira ügyesen, hősiesen végigcsinálta az egészet, hogy akkor is tudott mosolyogni, amikor én csak sírtam a látványtól.

Sajnos tejem egy csepp sem volt a műtét napjától, valószínű a stressz, és hogy csak Domka üvegből ehetett nem tett jót a tejtermelésnek. De beletörődtem, Mókuspofi legyen egészséges, ez volt a lényeg.

Biztos voltak fájdalmai, de soha nem láttam szomorúnak. Ha valamiért sírt is pár perc múlva már a mosolyával vigasztalt engem. A második csövet mikor kivették, csendben feküdt és szorította a kis öklét, de nem sírt csak nyöszörgött.

Minden nap könyörögve nézett, hogy "Anya vegyél fel!" , "Ha eddig szerettetek most miért vagytok ilyenek....." Aztán mikor megnyugodott, jött az apja és neki sírt. Kész voltam. Szép lassan beletörődött, és amikor már felvehettem azért sírt, hogy tegyem vissza.

Egész nap, ébredéstől estig az ágya mellett ültem, bevittünk egy halom játékot, és játszott, énekeltem, meséltem neki. Lett egy csomó új szokása, pl. elalvásnál odanyújtja a kezét, és simogatni kell a tenyerét, és a kis ujjacskáit. Meg a plédekhez bújt, mert hozzám nem tudott. Azóta is úgy alszik, hogy a fejét letakarja a pléddel.

Néha dühös volt rám, mikor vigasztaltam ellökött magától és még jobban sírt. Ez nagyon rosszul esett. Szerencsére ez elmúlt és újra szerelmesek vagyunk egymásba.

Ezúton is köszönjük a Heim Pál Gyermekkórház Urológiai Osztályán dolgozóknak, különösképp Dr. Merksz Miklós főorvos úrnak, Zsuzsi, Margó és Andi néninek és az összes nővérkének a nagyszerű munkájukat, kedvességüket, türelmüket. Példaértékű, az ahogy a pici gyerekkekkel bánnak. Köszönjük Nekik!

5830g, 59 cm

Fejét emeli, hang irányába fordul, arcot, tárgyat követ. Mosolyog, sokat magyaráz, keveset alszik. Játékokért nyúl, de még nem sikerül megfogni.

„A legőszintébb mosoly a csecsemőé. Abban nincs semmi csel vagy számítás, csak színtiszta öröm.”

Beköszöntött 2009. Domka 2 hónapos, szépen szopizik a kezdeti evési kisztik elmúltak. Anyatejet eszik, igény szerint. Ez elég fárasztó, mert az eddig nagyjából kialakult napirendünk elszállt, de fejembe vettem, hogy a kisbabámat kizárólag anyatejjel fogom táplálni bármi áron. Gyakorlatilag az egész napunk etetésből állt, Dominik néha csak pár kortyot evett, mert tudta, hogy fél óra múlva úgyis kap, ha egyet csettint. Elég nehéz volt így elindulni bárhova, de a cél a fontos.

A Szilveszteri petárdázást végigaludta, nem zavarták a zajok, pedig nagyon tartottam tőle.

Még éjfélkor a pezsgőjét sem itta meg....

Egy akkori bejegyzés a naplómból: "Dominik 6 hetes, még mindig hulla fáradt vagyok, semmi kedvem a Karácsonyi hercehurcához."

Ezzel mindent el is árultam az első nagy ünnepünkről. Pedig nagyon vártam, de még a kezdeti nehézségekkel küzdöttünk, iszonyú fáradt voltam, a napok szinte összefolytak.

Domka az egész ünnepet jövés-menést ébren töltötte. Egész nap egy szemhunyást nem aludt. Estére persze teljesen kibukott. Nekem még a fát sem volt erőm díszíteni, szerencse, hogy Apa nálam lelkesebb volt. A családlátogatásból sem élveztem sokat, mert Dodo azt is végigordította. Még túl korai volt neki ez a nagy nyüzsgés.

Amikor otthon voltunk és csend volt a fát szívesen nézegette. Kapott nagyon aranyos játékokat, később ezek lettek a nagy kedvencek.

Dominik iszonyatosan rossz evő volt. Az egész nap vidám, kiegyensúlyozott kisfiam őrületes ordításba kezdett, ha jött a szopizás ideje.

Dobálta magát, semmilyen testhelyzetben nem volt jó neki, két-három korty után nem volt hajlandó szopizni. Tejem is volt bőven, nem ömlött, amitől esetleg fulladt volna, és mégis minden evés így végződött. Cumisüvegből is csak keveset evett, de a súlyfejlődéséhez elegendő volt.
Ez visszagondolva nem is csoda, hiszen nekünk nem úgy indult az életünk mint egy átlag családnak, hogy otthon nyugodt körülmények között hangolódunk egymásra, hanem kórházról kórházra jártunk, nappal egy ideges anyuka etette, éjjel idegen nővérek cumisüvegből, amiből megint másképp kell enni mint szopizni.

A sárga babák egyébként is rosszul esznek, ráadásul nehezen ébreszthetőek.

Szóval nem elég ez a sok rossz élmény és a közelgő veseműtét gondolata, még ez is….

5000g, 59cm

A hangokra figyel, de az erős hangoktól gyakran megijed.

Fejét emeli. Hason fekve a fejét átfordítja, egyszer hasra is fordult.

Oldalt fekve alszik, torokhangokat ad. Hasfájós, keveset alszik. Ha beszélek hozzá, nézi az arcomat. 3 óránként szpizik.

Domkánál 20 hetes magzatként vettek észre egy minimális vesemedence-tágulatot. Folyamatosan jártunk ultrahangra, de hétről-hétre rosszabb lett a helyzet.A bal veséjében-már utólag tudjuk-a húgyvezeték felső szakasza nem fejlődött ki megfelelően. Ezért itt a vizelet nem tudott megfelelően átfolyni, a vesemedence kitágult, és ott pangott a vizelet. A genetikus szerint nem igényelt semmiféle beavatkozást magzati korban, de születése után valószínűsíthető volt, hogy műtik.  A tágulat egyre nagyobb és nagyobb lett. Mire megszületett a bal veséje nagyon csúnya volt, egy kb. 30 mm-es tágulattal.

Izotóp vizsgálaton

 December 3-án voltunk az első izotóp vizsgálaton. Fogalmam sem volt hogy csinálják, de már előre izgultam, mert Dominik már annyi mindent átélt, és végre otthon nyugodtan voltunk nem vágytam egy újabb tortúrára.

Először a Bókayba a csecsemőosztályra mentünk, itt kapta meg a branüljét, és ezután mehettünk a Radiológiai Klinikára. Szegénykémet belehúzták egy zsákba amiből kiszívták a levegőt, hogy mozdulatlan maradjon. A monitort folyamatosan szugeráltam, de a bal vese sehogy nem ürült.

Annyira ideges voltam, hogy mire hazaértünk egy csepp tejem nem volt. Szerencsére éjszakára normalizálódott a helyzet.

 December 19. ultrahang vizsgálat. Itt biztossá vált, hogy szükséges a műtét, ennek időpontját 2009. január 28-ra tűzték ki.

Az izotópos képen jól látszik a három kör. A baloldali vese szinte világít, hogy enm ürült ki a kontrasztanyag, mire a jobb oldali már szinte üres volt, és ez távozott a lenti karikába, vagyis a húgyhólyagba.

Domi születése után 2 nappal sárgulni kezdett. Gondoltam nem lehet olyan nagy baj, a legtöbb baba besárgul.

Minden nap vért vettek tőle, de a SeBi-je vagy rosszabb volt, vagy stagnált. Betették kékfény alá, és infúziót is kapott. Akkor már sejtettem, hogy nem lesz egyszerű eset, mivel a legtöbb sárga baba mobil kékfényben volt az anyukájával egy szobában, az én Mókus pofim meg a csecsemőosztályon feküdt, infúzióra kötve. Így teltek a napok, semmi bíztatót nem tudtak mondani, minden nap szúrták a fejecskéjét, de az értékei nem javultak. Folyamtosan kísérleteztek valamivel, de sikertelenül. Megpróbálták egy napra elvenni tőle az anyatejet, mert fennállt annak az eséje, hogy a tejem termel egy anyagot ami miatt nem oldódik a sárgaság. De ez olyan ritka, hogy természetesen nálunk sem jött be a próbálkozás.  Már hetedik napja voltunk kórházban, én egyre jobban elkeseredtem, mert semmi bíztatót nem tudtak mondani. Ekkor a gyerekorvos behívott, és azt mondta, hogy Dominiket áthelyezik az I. sz. Gyerekklinikára, mert ők már tanácstalanok. Nem tudtam,hogy ennek örüljek, vagy sírjak, de én mégjobban kiborultam.

 Gyorsan összepakoltam a cuccunkat, és vártuk a Cerny mentőt. Sajnos egy kocsijuk sem volt a városban, így elég sokára találtak egy rohamkocsit ami át tudott vinni minket a Bókayba. Ettől is ideges voltam, hogy rohamkocsi jön értünk, mert azzal elvileg hozzátartozót nem szállítanak, és én az adott helyzetben nem tudtam elképzelni, hogy Dominiket egy percre is elengedem. Szerencsére a mentőorvos egy tüneményes nő volt, aki azt mondta, hogy természetesen velük mehetek, csak egy nyilatkozatot kell aláírnom, hogy nem vállalják értem a felelőséget. Bántam is én, ha a tetőcsomagtartón kell is utaznom, csak Domka közelében maradhassak. Miközben a könnyeimmel küzködtem a mentős doktornő odanyújtott egy kis Cerny mentős body-t és azt mondta, egy kis ajándék... Ez annyira megható volt, mert épp előtte néztem a tévében, hogy a Cerny milyen rossz anyagi körülmények között van, nagyon alacsony bérért dolgoztatják őket, ennek ellenére a legkedvesebbek, akikkel az elmúlt napokban találkoztam.

7 perc alatt a Tétényiről a Klinikákhoz értünk, hát nem mondom, már értem miért kell az a nyilatkozat.Azóta ha a körúton látom a Cernyt, mindig könnybe lábad a szemem, és eszembe jut, hogy mennyire kedvesek voltak velünk.

 A Klinikán két aranyos nővérke vette fel Mókuspofit, akik ismét szúrták, és közölték, hogy nem jobb a helyzet.

Itt szembesültem vele, hogy erre az éjszakára nincs helyem a Baba-Mama szobában, és Domka egyébként is marad a csecsemőosztályon, inkubátorba és infúzión, így haza kellett mennem. 8 nap után hazaestem, és pakoltam, hogy reggel mehessek vissza a kicsi fiamhoz. Hajnalban már mentünk is, szerintem én voltam az első szoptatós anyuka reggel, és mindig én maradtam bent legtovább.

Ekkor már volt szobám. Az első éjszakát még egyedül töltöttem, és másnap mikor mentem az egyik szopiztatásra nem találtam Domit az inkubátorba. Az egyik nővérke kiabált utánam, hogy „Anyuka, a kisfiát áttettük a másik szobába!” Mikor beléptem ott feküdt az én kis drágám se infúzió, se kékfény, csak egy kis rácsos ágyikóban. Akkora kő esett le a szívemről, tudtam, hogy már jobb a helyzetünk. Fel is vihettem a szobámba, és innentől közösen töltöttük az éjszakákat. A hétfői vizit után a doktornő azt mondta, hogy mehetünk HAZAAAAA!

Dominik egy nevezetes napon November 7-én született. Mivel 6-án délelőtt voltam vizsgálaton, és az orvosunk azt mondta, hogy szerinte hétvégén szülünk, nem ért teljesen meglepetésként, amikor este 19.30 körül jelentkeztek az első fájások.

Ezelőtt még egy jósló fájást sem éreztem soha, így örültem is, végre már nekem is fáj valamim. Aztán a fájások újra és újra jelentkeztek, de ezt nem is fájásnak nevezném, mert én ennyire még semminek nem örültem. Mindig a kádban vajúdás volt az álmom és a szülésznőnk is ezt javasolta, ezért egy jó nagy kád vízben töltöttem az éjszakát. Hajnali 3-4 körül amikor már jól kiáztam felhívtam a szülésznőnket, és mondtam neki, hogy mi a helyzet. Megbeszéltük, hogy lassan összeszedjük a jól előre elkészített batyunkat és elindulunk a Szent Imre Kórház felé.

Mikor beértünk a szülőszobára, és eljátszottam a gondolattal, hogy én is hamarosan itt fogok vajúdni, elmúlt az összes fájásom. Következett a CTG, és egy icipici fájást sem mutatott. Évi, a szülésznőnk azt mondta, hogy szerinte még menjünk haza, mert lehet, hogy az elkövetkezendő 1-2 napban sem lesz bébim. Nem akartam bizonygatni, hogy nekem tényleg fájt, és ráadásul rendszeresen. Gondoltam, „Na most jó hülyének néztek!”.

Hazaértünk, és mivel 30 órája talpon voltam aludtam egy óriásit. Most már tudom, hogy akkor utoljára aludtam úgy, hogy nem sírásra ébredek. Hanem valami másra. Dominik baba ismét akcióba lépett, és addig ügyeskedett, míg egy hatalmas fájás kíséretében elfolyt a magzatvíz.

Elkezdtem a lakásban össze-vissza szaladgálni, de hogy minek azt máig sem tudom, bizonyára megint az adrenalin dolgozott. Felhívtam ismét Évit, és másodszor is elindultunk a kórházba. Törölköző alattam, felettem, de  azért a Mekinél még csak meg kéne állni, ki tudja mikor jutok újra kajához.

 4 órakor felvettek minket a szülőszobára, megvizsgáltak, és azt mondták estére megszületik a kisbabánk. Visszakérdeztem, hogy MA estére?? Ez a kijelentés nem illett bele a képbe, ami bennem a szülésről kialakult. Mindenki a 20-30 órás első gyerekes vajúdásokkal rémisztgetett, és a terhességem alatt végighallgattam az összes véres horror történetet, elszúrt szülésekről, oxigénhiányos, és egyéb sérül gyerekekről, lepukkant szülészetekről. Ehhez képest én ott álltam egy színesre festett, barátságos folyosón, azzal a gondolattal, hogy 4-5 óra múlva anyuka leszek.

 A szülőszoba szép barackszínű volt, apával ketten bementünk, én a fittball labdán ücsörögtem. A fájások sűrűsödtek, néha bekukkantott az orvosunk és a szülésznő, de nem avatkoztak be semmibe, csak egy kis oxitocinra volt szükség. Akkor már pórázon voltam az infúzió miatt, túl messzire nem mehettem. Végülis nem is volt semmi dolgom.

Kaptam egy fájdalom csillapítónak nevezett szurit, de soha többet ilyet, alig tudtam állni, tőle, és tiszta bódult lettem. Annak viszont örülök, hogy epidurálist nem kértem ezért teljesen felesleges lett volna. Vártam a rémtörténetekben elhangzott hatalmas fájdalmakat, amiért a nők jórésze kéri ezt a bénító izét. Hát volt egy két kellemetlen fájás, de mire azt gondoltam volna, hogy ez most „húúú de fáj!”, addigra már el is múlt. Gugoltam, rugóztam, mert Bucifej, nem igazán találta a kivezető utat. Aztán közös munkánk gyümölcseként, -amiben részt vett Apa, Évi, a Doktor bácsink, Én és persze Dominik- 20.50 perckor a mi kis Mókuspofi kisfiunk Dominik László meglátta a napvilágot. Dundi kis hurkás baba volt, rögtön átöleltem, szegény olyan fáradt volt, sírni sem nagyon volt ereje. Mindig a kis tappancsáról álmodoztam, rögtön meg is kerestem őket, azóta is minden nap százszor megpuszilom és megcsikizem neki.

Következett a fürcsi, és a mérlegelés, addig engem is rendbe tettek, egy kis picuri varrattal megúszam a dolgot. A pontos mérete 4000g és 59cm. A feje 35cm-es volt, a kis Bucibabánknak.

Szép élmény maradt, azóta is minden nap gondolok rá, és ettől csak egyre jobban imádom az  én kis családomat!

„Nemcsak gyermek születik az anya által, hanem anya is a gyermek által.”