Domika mozgásfejlődése nagyon le volt maradva, már közelítettünk a 6. hónaphoz, de még eszébe sem volt megfordulni. A kontrollon jóvá hagyták, hogy járjunk gyógytornára, így gondoltam a Dévény-torna megfelelő lesz, és heti egy alakalommal járni kezdtünk.
Domka az első perctől utálta. Sírt, teljesen kikészült, nem azért mert fájt neki, hanem mert megint idegenek macerálják. Hasznosnak bizonyult, mert az első alakalom után hasra perdült, majd ezt elég ügyesen továbbfejlesztette, és próbálta visszafelé is.
A tornát annyira utálta, hogy már beléptünk az ajtón, meglátta a gyógytornászt, és ordítani kezdett. Hazafelé is nyűgös, volt, és utána egy rémes éjszaka következett, sokszor felsírt, nyugtalan volt. Egyik kezelés után előfordult, hogy hányásig ordította magát, és miután a vacsora kijött, nem engedte, hogy fürdessem, feszítette magát, a vízbe is alig tudtam belerakni. Szörnyű volt látni, még soha nem láttam ilyen önkívületi állapotba.
Mikor már láttam, hogy saját magától is szépen fejlődik, úgy döntöttem nem viszem többet, inkább megpróbálukn egy olyan tornát, amihez neki is jobban van kedve.
