1 nappal a 3. szülinap után november 8-án kedden, megkezdtük az óvodát. Már nagyon vártuk mindketten. Büszke vagyok rá, hogy ilyen komoly nagyfiú lett, aki megbirkózik élete első nagy feladatával, és annyi szépet és jót meséltem az oviról, hogy ő is nagyon várta az első napot. Gondoltam, hogy majd a saját ütemünkben szoktatom be,ha látom, hogy szívesen játszik, akkor otthagyom. 1 ismerőse is volt a csoportban, így már 1. nap leléptem pár órára. Nem sírt, jól eljátszott. Másnap is csak bekísértem a csoportba, kicsit maradtam, majd ebéd után mentem érte. 1. perctől tetszett neki, nem sírt,nem is volt kérés reggel, hogy megyünk az oviba. 1 hét után kezdte kérdezgetni, hogy én miért nem vagyok ott, és egyik reggel kicsit győzködni kellet, de még mindig szívesen ment. 2 hét után betegek lettünk, kihagytunk egy hetet. Mikor újra mentünk, kérlelt, hogy ne menjek el, és hisztizett, verte az ajtót, hogy maradjak ott. Utána minden reggel mondta, hogy nincs kedve ovizni, velem akar maradni, de csak 2x volt sírás.Összességében imádta az ovit, mindig sok élménye volt mikor mentem délben érte. Aztán hamar jött a téli szünet.
Nagyon aranyos csoportba került. Nem oda, ahova eredetileg terveztem, de nem is bánom. Szivecske lett a jele, ami nem túl "Domis" de ez maradt a későn kezdőknek. Ő a legfiatalabb a csoportban. Olyan cuki, ahogy jön-megy, otthonosan mozog az oviban, hamar megtanulta az ottani szabályokat, megszerette az óvónéniket és a dajkanénit is. Tényleg nagyon kedvesek, szimpatikusak, nem bonyolítják túl a dolgokat,de minden nap készül valami kis alkotás (na nem a Domitól) és rengeteg verset, dalt tanulnak. Mesélnek,zenét hallgatnak,mindenféle mozgásos játékot játszanak. Az egyetlen ami nem tetszik,hogy levegőre keveset mennek. Szerintem ha hűvös van, vagy kicsit sáros az udvar, akkor is ki kéne vinni őket. De nem baj, mi úgyis nagy csavargók vagyunk, délután kilevegőzi magát.
