Tegnap nem bírtam leírni az újabb szerencsétlenségünket. Nem tudom, hogy még mindig a vírus dolgozik-e, vagy elrontottuk a gyomrunkat, de szerda éjjel Dominik is és én is iszonyúan hánytunk. Szuper gusztusos sztori, nem is részletezném.
Előző nap langyosan ettük a kelt tésztát, és a tarhonyás hús is bűnös lehet, utólag már mindegy, de én kezdtem este, aztán Domi folytatta hajnalban. Előtte sokszor felsírt, de miután kijött belőle minden már jól aludt. Reggel nem is kért tápszert, egy pár falat sós kekszet evett, de azt is kihányta. Természetesen ahogy szokta ebből is viccet csinált, míg én halálomon voltam ő jókat röhögött saját magán.
Meglátta a visszajött kekszet, nagy örömmel mutogatta, hogy "mámmá"! (Ja, volt. )
Próbáltam minél tovább húzni az evést délre már ott tartottunk ,hogy nem tágított a hűtőtől egy zacskót ráncigált ki, mert abban volt banán. Megsajnáltam kapott főtt krumplit, és pár falat banánt. 3 kocka krumplit egyszerre akart betömni, megakadt a torkán, megint kijött minden. Hurrrá!!! Erre ő: "Ejtette-ejtette! Vagyis, hogy leejtette, és nagyon örült. Én kevésbé!
Utána elkezdte mutatni, hogy hogyan hányt ugyanolyan hangot adott. Csúcs ez a gyerek, hogy ebből is poént csinál.
Mára már semmi bajunk, még folyik az orra, de a szeme már nem piros, reggelizett és ebédelt is egy keveset.
